A főnök pompás ajánlattal állt elő. A várostól 50 km-re lévő panzió-étteremben tartanák a közös karácsonyi partit. Aki akar, ott alhat, hozhatja a családot is. Az alkalmazottak vacsoráját a cég állja, a hozzátartozókét és a szállást ki-ki önmaga rendezi, ahogyan az oda - vissza utazást is.

- Mindenkinek tetszik a helyszín, ugye? - kérdezte magától értetődő természetességgel.

- Már csak azt kell eldönteni, hogy pénteken munka után, vagy szombaton délután kerüljön sor a kiruccanásra?

A tanácstalan arcokon végignézve, mint jó főnökhöz illik, megértően döntött.

- Kiteszek az öltözőbe egy lapot. Gondolkozzatok, és holnapra mindenki határozzon, melyik nap felel meg, s írjátok a papírra.

Senki sem nyilvánított véleményt hangosan, csak a munkaterületre visszatérve susmorogtak összegyűlve.

- A fenének kell olyan messzire mennünk, nem volna jó itt az üzemben? Olyan sok a pénze a gyárnak? – méltatlankodott az egyik szaki.

- Nem beszélve arról, drága étteremben fizessük a párunk vacsoráját, meg a kettőnk szállását. – toldotta tovább egy fiatal munkás.

- A francnak van kedve munka után utazgatni, koldulni, ki vigyen magával az autóján, ha nincs sajátom. – öntötte el a hév a nagydarab, bajuszost.

- Én az uramat ilyen puccos helyre nemigen tudnám elvonszolni, meg aztán, hétvégén alig érem utol magam így is, annyi a munka otthon. – nyomogatta fájós hátát a középkorú asszony.

- Ami igaz, igaz. Flancos hely, egyszer régen voltunk ott lakodalomban. Rámegyen a gatyánk is, ha másodmagunkkal megyünk. – húzta el a száját egy gömbölyű munkásnő.

Morgolódva szétszéledtek, szidva magukban a vezető pihent agyát, de lassan a megszokott mederben folyt tovább a munka. Másnap az üres lapon - név nélkül - gyűltek a vélemények: Túlságosan messzi van, munka után fáradtak vagyunk, szombaton nem jó, legyen inkább közelebb, és hasonló hozzászólások. A diri pulyka – vörösen mutatta a papírfecnit helyettesének.

- Érdemes ezeknek bármit szervezni? Semmi sem jó nekik! Még az ingyen vacsora sem kell!- dühöngött.

Ezután a két főmufti összedugta a fejét, és zárt ajtó mögött kiötlötték a szuperbiztos megoldást. Egyikük sógora utazási irodát működtetett, a szállítmányozásban mindketten érdekeltek. Az igazgató magabiztos fensőbbséggel dörzsölte kezét, amikor az összetoborzott munkatársakon végignézett.

- Van egy jó hírem a számotokra! – kezdte titokzatosan. – Miután a karácsonyi ajánlatom nem nyerte el a tetszéseteket, egy nagyszerű ajándékkal szeretnélek meglepni benneteket. Pénteken délután, műszak után buszra ülnénk, és elmennénk egy bécsi kirándulásra. Igaz, éjjel érnénk oda, így vásárolni nem nagyon tudnátok, de kigyönyörködnénk magunkat a ünnepi fényárban pompázó Bécsben. Valamelyik bárban innánk egy puncsot, s hajnal felé itthon is lennénk. Ugye milyen fantasztikus lesz?- csillogott a szeme és egészen meghatódott a nagylelkűségén.

A hallgatóság zavartan nézett egymásra, szorongva fészkelődtek a székeiken. Még fel sem ocsúdhattak, amikor újfent felhangzott a szózat.

- Két órával előbb bezárjuk aznap az üzemet, így már négykor elindulhatunk. Viszont mindenkitől MOST kérem a választ. Nos kartársak, kezdjük itt a szélen, hogy tetszik az ajánlatom? Jössz-e?

A kérdezett kínjában elvörösödött, hebegett a rászegeződő pillantások terhe szinte agyon nyomta, majd lassan bólintott. A főnök már a mellette ülőt pásztázta pillantásával, aki szintén nem mondott nemet. A jelenlevők közül néhányan lelkesedtek, s ennek hangot is adtak, de a többség csupán beletörődött. Nem mertek ellentmondani. Néhány munkatárs belegyezése volt még hátra, amikor a negyvenes nőre került a sor. Megvárta, amíg a vezető ránéz, s bár tartott attól, hogy magára haragítja, őszinte véleményének adott hangot.

- Szerintem is csodaszép Bécs, de nem hiszem, hogy nagy élményt jelentene órákat utazni csak azért, hogy végignézzünk az éjszakai Mariahielfe strassén.

- Én meg azt hiszem, ezt az élményt nem lehet összehasonlítani azzal, ha végig sétálsz a pesti utcán! Ritkán adódik ilyen alkalom, hogy ajándékba kapj ilyen lehetőséget! – vált metszővé az igazgatói hang.

- A gesztust köszönöm, de nem kívánok élni vele. – Zárta le a maga részéről hűvösen a beosztott.

A hátra maradt néhány ember látva vezetője dühös arcát, sietve helyeselt a kirándulásra.

- Na, akkor ezt megszavaztuk. Tehát pénteken négy órakor indulunk. – összegezte elégedetten, majd a renitenshez fordult. - Te, ha már nem jössz, akkor ügyeletben maradsz az üzemben!

A megszólított bólintott, magában mosolyogva ezen a kicsinyességen.