Csak a csend beszél hozzám,

S némán állok

Hangom elakadt.

Könnyem elapadt.

Szívem vérzik.

Nem tudom felfogni,

hogy itt fekszel,

a mindenki ravatalán.

Te, az erős, a bátor.

Hallom kiáltásod.

A lelkem háborog,

Csendesen zokogok.

Szívednek jósága,

az angyalokig ér.

Az égbolt peremén.

Szemeid tükrözték a mát,

a napnak sugarát.

Már nem az a napsugár!

Kettétörtek az álmok.

A sötétség tanyája

vert bennünk sátrát!

Anyám szeme elapadt

Nincs könnye többé,

és szelíd szeméből

Kihúnyt a fény.

Nekem fény nélkül is ragyog!

Érdes ráncok homlokán,

Tudom – ott benn

fáj néki a magány.

Csöndben sirat…

Sirat…

Drága, jó édesapám.