A hajnal érdeklődve tekintett szét a tájon. Szorgos kis munkások izgatott futkározását látta, akik kétségbeesetten kutatták a fűszálakon, levelek alatt a harmatgyöngyöket. Naponta a pirkadattal elkezdődött a harmatszüret. Ma ugyanúgy futottak ki a felderítő hangyák a bolyból, mint minden eddigi reggelen. Az asztal repedéséből kidugták picinyke buksijukat, óvatosan körülkémleltek, miután veszélyt nem észleltek, loholtak végig az asztallapon, le a göcsörtös lábain. A fűszálak dzsungelként magasodtak apró lábaik előtt. A kiégett avarban küszködtek, egymást lökdösve bukdácsoltak, nem leltek egyetlen kortynyi nedvességet sem. A Nap egyre magasabbra kapaszkodott felhőtlen útján. Kegyetlenül perzselte a tájat, nem kímélve a dolgos kis élőlényeket sem. Az előőrs pilledten kaptatott fel a hasadékban toporgó társaikhoz. Remegő csápjaikat összedörzsölve, csüggedten tanakodtak, a kicsinyek életben maradásához szerezniük kell innivalót. Pihent hangyákat küldtek, más útvonalra. A száraz asztallapon szervezetlenül szaladgáltak reményt vesztve.

Biciklisták telepedtek az árnyékos padra, kipihenni az egyre melegedő levegő kíméletlenségét. Elővették elemózsiájukat, kulacsukat. Egyikük észrevette a szemernyi állatkákat, kenyérdarabokat morzsolt el nekik, és érdeklődve figyelték, vajon, mit tesznek? A morzsák nem keltették fel a figyelmüket, megzavarodva rohangáltak, innivalóra volt szükségük.

- Biztosan szomjasak. - találgatta társa.
- Az lehet. - felelte a morzsaszóró, majd kis tócsát öntött az asztalra.

Kíváncsian várták, rátalálnak-e a mesterséges tavacskára. A rovarok ujjnyira megközelítették, de nem leltek rá. A türelmetlen ember óvatosan odébb pöckölte az egyik állatkát. Repült a kis jószág, rémülten terpesztette lábacskáit, lehunyta a látószervét és várta a véget. Nagyot toccsant, és nem hitt a szemének, vízben ért földet. Hitetlenkedve tolatott hátra, tapogatójával tapicskolt kissé, és észvesztve loholt a többiekhez. Hangyafutásnyi idővel később a tócsát egy sereg vette körül, mint vályút a szomjas lovak. Első lábaikkal átdolgozták a hátsó lábukra a vízgyöngyöket. Terhüket óvatosan magukkal vonszolva, vonultak egymás után az asztalrésbe, mellettük friss munkások futottak az újabb rakományért. Szemlátomást fogyott a kis pocsolya, majd néhány dolgozó a kenyérmorzsákat cipelte a nyiladékba.
A bringások cihelődni kezdtek, mielőtt tovább indultak volna, még egy nyeletnyit odaöntöttek az asztalra.