Páncélos mese

     Samu igazán különleges kis teknősbéka. A hegyen túli, sűrű erdőben élt a mamájával és a barátaival. Azért nagyon különleges, mert ki nem állhatta nehéz páncélját. Samu szerint a teknőspáncél semmire sem jó, csak akadályozza abban, hogy ugyanolyan fürgén szaladgáljon és játsszon, mint az erdő más állatai. Egyfolytában arról álmodozott, hogy egyszer megszabadul súlyos páncéljától.

     Egy forró nyári délutánon megint a teknője miatt morgolódott. A mamája megunta a folytonos zsörtölődését és elküldte a patakpartra gombáért. Samu hamar elfáradt a hőségben és egy óriási lapulevél alatt álomba szenderült.

     Hirtelen nagyon könnyűnek érezte magát… Kinyitotta a szemét és mintha varázsütésre történt volna: eltűnt a páncélja! Samu végre fürge lett és gyors. Vidáman ugrált és futkározott a fák között. Sebes léptekkel indult útnak, hogy eldicsekedjen barátainak az új külsejével.

     Először hódékkal találkozott, akik éppen faanyagot kerestek víz alatti váruk csinosításához.

     - Nézzétek, végre megszabadultam a nehéz páncélomtól! – újságolta Samu. Hódék azonban csak kinevették.

     A mocsárban Békanagyi egy tavirózsa levelén pihent. Először meg sem ismerte Samut a teknője nélkül.

     - Miért váltál meg biztos házikódtól? Pedig milyen jól szolgált! Vissza fogod még sírni a páncélodat! – intette a bölcs, öreg béka. De Samu rá sem hederített, csak folytatta útját.

      A többi barátja is megdöbbenve fogadta Samut.

     - Be kell vallanom, elég öreg vagyok már, de soha életemben nem láttam páncél nélküli teknősbékát! – csóválta a fejét a tudós bagoly.

     Samu nem törődött az intelmekkel és meg sem állt a tisztásig, ahol végre kedvére fogócskázhatott a mókusokkal és a pillangókkal. Mintha ő maga is repült volna…!

     Gyorsan elszállt a nyár, megérkezett az ősz. Barátai sorra téli szállás után néztek.

Amikor hidegre, esősre fordult az idő, Samu bánatosan gondolt a házikójára. Megpróbált menedéket kérni egy-egy odúban vagy barlangban. Azonban akárhol próbálkozott, mindenhol azt a választ kapta, hogy a teknősöknek van páncéljuk, nincs szükségük téli szállásra.

     Samu a hidegtől remegve egy fa gyökerei között húzta meg magát. Szörnyű éjszaka volt: tombolt a szél, a fák ágai félelmetesen hajladoztak. A következő napokban még rosszabbra fordult az idő. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, az erdő kihalt, csak a farkasok üvöltését lehetett hallani.

     Másnap éjjel, mialatt Samu sírva reszketett a gyökerek között, hirtelen egy róka szimatoló orrát pillantotta meg maga előtt. Már csak kemény páncélja védhette volna meg. A róka kitátotta a száját, félelmetes fogai csattogtak…és ekkor Samu felébredt.

     Szerencsére az egész csak egy rossz álom volt. Erős, biztonságos páncélja ott volt a hátán és Samu soha többé nem elégedetlenkedett a teknőssorsa miatt.