Krumpli úrfi meg Napraforgó kisasszony

     Vajon tudjátok-e, miért nem ment feleségül Napraforgó kisasszony Krumpli úrfihoz és miért nem vette el Krumpli úrfi Napraforgó kisasszonyt? Ha nem tudjátok, akkor jól figyeljetek, mert most elmesélem nektek.

     Réges-régen esett meg ez a történet. A végeláthatatlan szántóföldön, az aranyló búzatáblák mellett volt egy hatalmas napraforgó-tábla. Itt, a tábla kellős közepén lakott egy világszép hajadon, Napraforgó kisasszony. Karcsú termetével, aranyszínű, selymes szirmaival kitűnt összes testvérkéje közül. De amilyen csodaszép volt, éppen annyira hiú is. Egész nap hosszú szárában, zöldellő leveleiben, kerek fejecskéjében gyönyörködött. Egyebet nem is csinált, csak pipiskedett. No, meg igen-igen rátarti is volt. Nővéreivel meg egész nemzetségével együtt azt tartották, hogy a Nap járása is őhozzájuk igazodik.

Hiszen mindig arra rója égi útját, amerre ők fordítják pufók arcukat.

     Egyszer aztán, hogyan, hogyan nem, egy burgonyabokor eresztett gyökeret a napraforgó-tábla szélén. Krumpli úrfi igen dolgos legény volt. Gyökereivel tekervényes alagutakat fúrt a föld alatt és naphosszat szorgalmasan nevelgette barna gumóit, hogy azok jó kövérre hízzanak. Egyszóval nagyon elégedett volt a sorsával.

     Egyik reggel, amikor alaposan kinyújtózott, hogy virágait megfürdesse a kelő nap sugaraiban, Krumpli úrfi megpillantotta a világszép Napraforgó-hajadont. Egy csapásra beleszeretett és elhatározta, hogy vagy ő lesz a felesége, vagy senki más. Hamarosan kérőket küldött a kisasszonyhoz. Mivel a kisasszonynak is megtetszett a jóravaló, dolgos legény, igent mondott. Készülhettek a világraszóló lakodalomra.

     A szántóföldön egykettőre híre futott a dolognak. Megtudta a búza, a rozs, az árpa, megtudták a bogarak, a méhek, a pillangók. Persze rögtön rákezdték a sopánkodást, az óbégatást.

     - Talán elvesztetted a józan eszed?! – vonták kérdőre Krumpli úrfit. – Ilyen menyecskét viszel a házhoz? Hiszen egész álló nap csak a tükör előtt ül!

     - Nem bölcs dolog ilyen úri népek közé keveredni – intette Krumpli úrfit a szomszédságában lakó burgonyabogár is. – Igen nagyra tartja magát a jegyesed egész pereputtya. A magjaikból sajtolt színtiszta, aranyszínű olaj csak főúri asztalokra termett.

      - Még egy szalmaszálat sem fog keresztbe tenni a házban, ebédre, vacsorára nem lesz gondja! – mondták mások. – Nem lesz jó vége ennek a házasságnak, majd meglátod!

     Napraforgó kisasszonynak meg a nővérei próbáltak beszélni a fejével. 

     - Bizony nyomorék ez a te kérőd! Csúszik-mászik a földön.

     - Nem ereszkedhetsz le egy, egész álló nap csak a földet túró szegénylegényhez! Hozzád egy daliás ifjú, egy királyi sarj illik.

     - A gumóiból készülő ételek meg szörnyen közönségesek. Csak a parasztok tányérjába kerül üres krumplileves meg krumplifőzelék.

     A barátnői így vélekedtek:

     - Gondold csak el, mennyit kell majd dolgoznod rá és az apróságokra. Főzhetsz, moshatsz, vasalhatsz napestig!

     Gondolkodóba esett Napraforgó kisasszony és igazat adott a „jóakaróinak”. Meghányta-vetette magában a dolgot és végül úgy döntött, kikosarazza Krumpli úrfit. Elővette a tollat, a papírt és megírta Krumpli úrfinak: nem megy hozzá feleségül.

     Közben Krumpli úrfi is eltöprengett.

     - Igazuk van – gondolta – , szegény legény vagyok én. Nem illik hozzám ilyen cifrálkodó hajadon. Meg aztán a munkára sem tanították meg. Nem lenne nekem jó feleségem ilyen dologtalan teremtés!

     Fogta magát és levelet írt a kisasszonynak: keressen magának másik kérőt.

     Éppen egyszerre kapták meg egymás levelét.

     Oda a szerelem, elmaradt a világraszóló lagzi. Máig sem lett egy pár Krumpli úrfiból és Napraforgó kisasszonyból.

     Most már ti is tudjátok, miért.