Mi az értékesebb?

     Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy falucska. Ennek a falucskának a szélén pedig egy aprócska veteményes kert. Nőtt ebben a veteményes kertben annyiféle zöldség, hogy szem nem győzte belepni. Megtermett ott a csípős vöröshagyma, a zsenge karalábé, a friss , harmatos saláta, a zamatos sárgarépa, a hosszú bajszú kukorica és még sorolhatnám. Békességben megfértek egymás mellett, egyikük sem tartotta különbnek magát a másiknál. A kert egyik napsütötte zugában, cifrán faragott karóra futtatva lakott két szomszéd: Bab uram és Borsó asszonyság.

     Bab uramnak hét fia volt, Borsó asszonyságnak pedig hét leánya. Bab uram igen csúfondáros természetű lévén, minden alkalmat megragadott, hogy gúnyolódjon a jólelkű, derék asszonysággal.

     - Hej, szomszédasszony, - mondogatta neki – nekem hét daliás, vitéz fiam van, neked pedig csak hét cifrálkodó leányod! Az én fiaim sokkal értékesebbek a te lányaidnál!

     Szörnyen bosszankodott emiatt Borsó asszonyság, hiszen a lányai – hozzá hasonlóan – igen szorgalmas, dolgos teremtések voltak.

     Egyszer aztán a legkisebbik leánya, aki nemcsak szorgos, hanem igen okos és furfangos is volt, megkérdezte az anyját:

- Édesanyám, miért vagy mindig olyan szomorú?

     - Ó, leányom, ne is kérdezd, - felelte az asszonyság – a mi szomszédunk, Bab uram mindig csúfolódik velem. Mivel neki hét fia van, nekem pedig hét leányom, folyton azt mondja: „Hej, szomszédasszony, nekem hét daliás, vitéz fiam van, neked pedig csak hét cifrálkodó leányod! Az én fiaim sokkal értékesebbek a te lányaidnál!”

     Azt mondja erre az eszes leány:

     - Egyet se bosszankodj emiatt, édesanyám! Ha Bab uram még egyszer gúnyolódik veled, csak ennyit mondj : „Jó, jó, neked hét fiad van, nekem hét leányom. De az én leányaim bizony értékesebbek, mint a te fiaid. Fogadást ajánlok neked. Küldd el vándorútra a legkisebb fiadat, s én is elküldöm a legkisebb lányomat, meglátjuk, három hónap elmúltával melyikük mondhat magáénak értékesebb cselekedetet!”

      - Jól van, leányom, úgy teszek, ahogy mondod.   

     S amint Bab uram megint csúfondároskodott a tisztes asszonysággal, ő szóról szóra elmondta, amit a lánya tanácsolt.

     Az uraság bele is egyezett a fogadásba. A veteményes egész népe felvonult, hogy elbúcsúztassa a hosszú útra indulókat.

     A legkisebb Bab-fiú nyakába vette tarisznyáját, beleállt a kertből kivezető kanyargós ösvénybe és hamarosan eltűnt a bámulók szeme elől.

     A legkisebb Borsó-leány is elindult, de ő nem jutott messzire. Sőt egyáltalán ki sem ment a kerítésen túlra. Egyenesen a kert közepén álló fehérre meszelt, szalmakontyos házikóhoz igyekezett. Itt lakott a veteményest gondozó kertész a feleségével és tízéves fiacskájukkal, Péterkével. Valamikor igen vidám, dalos kedvű ember volt ez a kertész, de mostanában nagyon sok bánat nyomta a vállát. Már lassan fél esztendeje, hogy a kisfia nagybeteg lett. Törékeny, gyenge teremtés volt Péterke, s már hónapok óta nyomta az ágyat. Türelmesen feküdt naphosszat, míg apja és anyja dolgozott. Egyetlen szórakozása az volt, hogy vágyakozva ki-kinézegetett az ablakon a kertre és várta, mikor szaladgálhat megint a sóska- és salátaágyások között és művelheti újra a saját kis veteményesét, amit apja választott le neki a kert egyik napfényes sarkában.

     Egyszóval ide tartott a Borsó-leányka. Az ablak alá érve könnyedén felugrott a párkányra, ami olyan alacsonyan volt, hogy az előtte bólogató napraforgónak le kellett hajolnia, hogy beintegethessen Péterkének. A fiúcska most is a nyitott ablakban üldögélt, de nem vette észre, hogy egy aprócska borsószem bújik a fadeszka egyik hasadékába, szélhordta föld és moha közé. 

     Néhány nap múlva, amikor Péterke édesanyja reggel félrehúzta a virágos függönyt, egy napsugár kukkantott be a szobába és megcsiklandozta a kisfiú orrát. Péterke az ablak felé fordította a tekintetét:

     - Nézd csak, édesanyám! Mi lehet az a zöld növény odakint az ablak előtt?

     Az anyja kinyitotta az ablakot:

     - Egy borsószem hajtott ki az ablakpárkányon. Ugyan hogy kerülhetett ide? Látod, ez lesz a te kertecskéd! Gyönyörködhetsz benne, ugyanúgy, mint a kinti kis kertedben.

     Közelebb húzta a karosszéket az ablakhoz, hogy Péterke láthassa az icipici borsóbokrot, aztán mennie kellett a dolgára.

     A fiúcska este vidáman fogadta a szüleit.

     - Egész nap elnézegettem, mennyit erősödött a kis borsóbokor. Én is sokkal erősebbnek érzem magam. Nemsokára meggyógyulok és újra dolgozhatom veletek a kertben. Már alig várom!

     Péterke szavai bizakodással töltötték el a szülőket, akik már lemondtak róla, hogy kisfiuk ismét egészséges lehet.

     Édesanyja vékonyka karót tűzött a bokrocska mellé és egy fonallal hozzákötözte, nehogy letörje a szél. A borsó nőtt is kedvére. Hosszú indái rácsavarodtak a karóra és vidáman hajladozott a szélben.

     - Édesanya, édesapa, nézzétek, már virágot is nyitott! – kiáltott fel örvendezve egy reggel Péterke, aki ébredés után első pillantásával mindig a borsóbokrot kereste.

     A szülők szívében egyre inkább éledt a remény, hogy meggyógyul a kisfiuk. Az utóbbi időben úgy megerősödött a kis beteg, hogy magától fel tudott kelni az ágyból és elsétált egészen a kertecskéjéig, amely egyetlen borsószemből sarjadt ki. Ragyogott a szeme, ha ránézett a fehér virágaival integető bokorra.

     Nap nap után, hét hét után múlt el. Beköszöntött a nyár. A kertész és kicsiny családja házába is visszaköltözött a boldogság. Péterke már hetek óta élénken szaladgált a veteményes kertben és hosszú betegsége réges-régen a múlté. Persze a gyógyulást hozó borsóbokorról sem feledkezett el. Reggelenként édesanyjával együtt figyelték, hoz-e már termést a kedves kis növény.

     Eltelt a három hónap. A legkisebb Bab-úrfi is visszatért hosszú vándorútjáról. Tömött tarisznyával, rengeteg értékes tapasztalattal érkezett haza. A többiek tátott szájjal hallgatták kalandos utazásának történetét. A Bab-fiú bizony egészen a harmadik faluig eljutott, ami egy zöldség számára már külországi utazást jelent. Idegen növényekkel ismerkedett meg, különleges vetőmagokat, hajtásokat hozott magával. Ez aztán hasznára válik majd a kertnek!

     Elérkezett az idő, hogy a zöldséges kert lakói döntést hozzanak, Bab uram fiai vagy Borsó asszonyság lányai értékesebbek. Vajon kinek a cselekedete ér többet?

     Döntőbírónak a vénséges vén, bölcs Retek apót; a veteményes kisbíróját, a kackiás Úritököt és a tanácsadóként szolgáló Napraforgót / aki belátta az egész kertet és pontosan tudta, hol mi történik /  választották. A zöldséges egész népe nagy izgalommal várta az ítéletet.

     Lássuk, mi lett a döntés?

     - Bab-úrfi igen nagy tettet hajtott végre, hiszen közülünk egyedüliként volt bátorsága vándorútra kelni és a nagyvilágot megismerni. Bár Borsó-leányka nem hagyta el a kertet, az ő cselekedete mégis többet ér, hiszen gyógyító erejével boldogságot varázsolt egy kisfiú és családja életébe. A boldogság pedig mindennél többet ér! – hozták meg az ítéletet a bírák.

     Ezzel bizony a zöldségek is egyetértettek. Bab uram pedig soha többé nem gúnyolta Borsó asszonyságot a leányai miatt.