Szunnyad a fagyos tél,

s minden hallgat.

A fákat emészti a fagyos harmat.

Remeg a csönd körülöttem,

arcomon a hideg reszket.

Kicsordul a megfáradt könnyem.

Hóba lábnyomom,

s megyek utamon.

Körülöttem jégcsapok.

Egy megfáradt madár csapódik hozzám,

törött a szárnya éhes is már.

Ketten megyünk tovább.

A hold fénye meg csillan a fák közt,

s hömpölyög a szűz havon.

Messziről már a Morzsit hallom.

Nékem ugat, haza értem!