Szülőföld

Ide simul a Bükk-hegység lába,

mint alkonyi bíbor a nyári éjszakába,

a szép Hortobágynak itt van feje búbja

kinek sás haját a szél mosolyogva fújja.

A zsinagóga falait itt tépi az idő 

ablakait pók szövi, s galambdúc a tető….

……S itt van mindenütt apám lába nyoma

itt kering a légben ezernyi mondata,

ide hintettem szét szép fiatalságom

itt él ismerősöm s minden jó barátom.

Ezernyi szál köt, húz és nem ereszt:

a bimbózó rózsák, megannyi kereszt

a fű, amin járok, az útszéli árok,

a fák, a bokrok még a kő is, amin megbotlok.

Ha mennék mind marasztal, magához ölel,

hív, mint roskadt terített asztal: üljek közel.

Szeretem, szeretem minden fádat

a szomorú füzet, akácot,a hársat,

vadvirágaidat, a pacsirtadalod,

szeretem víg reggeled, s fény fukar alkonyod.

Szülőföld , bogáncsod vagyok, ki mélyen beléd tapadt,

s nem szakít ki ínység, bőség, sem a rosszindulat,

itt leszek, míg nem pillant órámra a halál

s az hosszú sóhajok közt majd riadtan megáll,

s leszek por porodban, mit a szél kerget

nyári nagy melegben a nagy hársfa mellett.